Történelem röviden: Egert már az őskor óta lakják.
12. század: vallon telepesek munkája révén megindul a szőlőtermesztés és bortermelés.
1552: Dobó István és védőseregei visszaverik az első török támadást.
1596-1687: török hódoltság
1694: püspöki székhely lesz
1804: érseki székhely lesz
1. Sétánkat a buszpályaudvar mellett fekvő Pyrker téren kezdjük. Ki volt Pyrker János?
építész
festő
érsek
2. A téren hazánk harmadik legnagyobb temploma, az Érseki főszékesegyház áll. A főbejárathoz vezető monumentális lépcsősor két oldalán Szent István és Szent László király, valamint Péter és Pál apostol szobra áll. Az oszlopcsarnok feletti magasított oromzatot a Hit, a Remény és a Szeretet allegóriái díszítik. A szobrok és a domborművek is Marco Casagrande velencei szobrász alkotásai. A bejárat felett olvasható felirat ( „Venite Adoremus Dominum”) jelentése: Jöjjetek, imádjuk az Urat. A nagy kupola alatti kriptában az egri érsekek nyugszanak. Az építtető Pyrker érseknek csak a szíve van itt, testét végakaratának megfelőlen egy ausztriai kolostorban helyezték el, melynek egykor apátja volt. Ki tervezte a bazilikát?
Fellner Jakab
Hild József
Fazola Henrik
3. Milyen stílusban épült?
klasszicista
barokk
rokokó
4. Hány oszlopból áll a főbejárat előtti oszlopcsarnok?
6
8
10
5. A bazilikát elhagyva a lépcsősor mellett balra van a „Város a város alatt”, az ország hét építészeti csodáinak egyike. Mi ez?
várbörtön
borospince
egykori érseki pincerendszer
6. A lépcsőkkel szemben, az Eszterházy téren a Líceum épületét láthatjuk. Ez az ország egyik legrégibb felsőoktatási intézménye. Eszterházy Károly püspök építtette egyetem céljára 1765-1782 között, de Mária Terézia királynő nem engedélyezte az intézmény megalapítását. Sokáig líceum, majd jogakadémia, Pedagógiai Főiskola működött benne. A hátsó homlokzat fölött 53 m magas csillagvizsgáló torony, régies nevén a Specula emelkedik. Itt rendezték be magyarország első csillagászati múzeumát. Mi van az épületben most?
gimnázium
főiskola
egyetem
7. A líceum mellett a Fellner utcán egy díszes kutat találunk. Kiről nevezték el?
Szent István
Szent Imre
Szent Erzsébet
8. Sétáljunk vissza a Fellner utca elejére és a Széchenyi utcán folytassuk utunkat. Az Érseki palotával szemben az Érsek utcán keresztül jutunk a Dobó térre, mely a város központja. Itt találjuk Dobó Istvánnak, az egri vár kapitányának szobrát, aki 1552-ben 2100 fős csapatával hősiesen visszaverte a kb. 40 ezer fős török sereg támadását. Hány embert láthatunk a szoborcsoportban?
1
2
3
9. A késő eklektikus stílusú Városháza homlokzatán Eger címerét láthatjuk. Mi található a címerben?
unikornis
ló
pegazus
10. A Városháza mellett áll a barokk városkép egyik leghangsúlyosabb eleme, a Minorita templom és rendház. A Minorita rend a Szent Ferenc rend egyik ága. A minoriták plébániai lelkipásztorkodással, ifjúságneveléssel, kollégium és szegénykonyha szervezésével foglalkoznak. A templom hullámos oromzatán Páduai Szent Antal szobra áll. Mit tart a jobb kezében?
keresztet
semmit
virágot
11. A tér másik szoborcsoportja a Végvári harcosok szobra. Kivel küzd a magyar vitéz?
tatárokkal
törökökkel
németekkel
12. Keljünk át az Eger-patakon és tegyünk kitérőt a Minaret felé. A 40 m magas tornyot a 17. század elején emelhették, körerkélyéről hívta naponta ötször imához az igazhitűeket a müezzin. Hány lépcsőn juthatunk fel az erkélyre?
40
100
97
13. Sétáljunk el a Várig, mely Eger legnevezetesebb építménye. Az egri vár ma védett műemlék, melyben a Dobó István Vármúzeum működik. Az állandó kiállításokon bemutatják a vár történetét, föld alatti erődrendszerét, a középkori büntetési módokat és ezek eszközeit. A kőtárban megtekinthetők az elpusztult katedrálisok maradványai, a hősök termében az 1552-es várvédelmet irányító várkapitány, Dobó István márvány síremlékének fedőlapja. A várban található Egri Képtár hazánk egyik jelentős képzőművészeti gyűjteménye, mely németalföldi, itáliai, osztrák és magyar festményeket őriz. A vár területén temették el 1922-ben Gárdonyi Gézát, aki 1897-től haláláig Egerben élt és alkotott. Itt írta az alábbi regényeit.Melyik eleveníti meg az egri vár ostromának történetét?
Egri csillagok
A láthatatlan ember
Isten rabjai
14. A Vár főkapujától a Kossuth L. utcán folytatjuk utunkat. A 9. sz. barokk ház a Megyeháza épülete. A második emeleti ablakok fölött három címert láthatunk: az építtető Barkóczy Ferencét, az ország- és a megyecímert. A megye címerében gólya látható, csőrében siklót, egyik lábával szőlőfürtöt tart. Ez a megye két természeti sajátságát jellemzi: a déli rész mocsaras, az északi szőlőtermő. Melyik megyében vagyunk?
Pest
Nógrád
Heves
15. Ha szemben állunk az épülettel melyik a megye címere?
bal
jobb
középső
16. A ház falán emléktábla mutatja az Eger-patak legnagyobb árvizének szintjét. Mikor volt?
1878. 07. 31.
1878. 08. 31.
1878. 09. 31.
17. A főkapu feletti félköríves betétrács Fazola Henrik, a würzburgi származású lakatosművész, a magyar vasgyártás megalapozójának munkája, csakúgy mint a kapualjból kétoldalt nyíló kovácsoltvas kapuk. Háttal állva a bejáratnak melyik kapun találjuk meg a címereket?
bal
jobb
mindkettő
18. A Megyeháza udvarán álló vasrácsos ablakos épület volt a megyei börtön. Jelenleg sportmúzeum. Előtte márványtábla hirdeti a Heves megyei olimpikonok nevét, valamint szobrot láthatunk a NOB és a MOB alapító tagjáról. Ki Ő?
Kemény Dénes
Kemény Henrik
Kemény Ferenc
19. Haladjunk tovább a Kossuth L. utcán. A barokk stílusú Ferences templom belseje hatásos késő barokk alkotás. Kapuját két oszlop díszíti. Milyen típusúak?
dór
ión
korinthoszi
20. Folytassuk utunkat továbbra is ezen az oldalon. Melyik ház kapuja fölött láthatjuk Madonna szobrát?
8.
6.
4.
Sétánk végéhez értünk, ha időnk és életkorunk engedi, semmiképpen ne hagyjuk ki valamelyik egri családi borpicészetében a borkóstolót.
Hivatkozások:
https://www.eger.hu/varos/tortenelmi-nevezetessegek (hozzáférés ideje 2012-05-03)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Eger (hozzáférés ideje 2012-05-03)