Kiváló stratégiai tulajdonságának köszönhetően már az ókori kelták is lakták.

Tövében fakadó hőforrások táplálják ma is a török hódoltság alatt megépült gyógyfürdőket.

1847: Budai közgyűlés a hegynek Kelen-bérc nevet adta.

1851: Haynau felépítette a Citadellát.

1987: Gellért-hegy a világörökség része.


1. Sétánkat a Szabadsághíd budai hídfőjénél fekvő Szent Gellért téren kezdjük. A tér közepén álló forráskút Dévényi Sándor alkotása. A nyolc oszlop Budapest jelentősebb gyógyfürdőinek számát szimbolizálja, rajta pedig kozmikus véseteket láthatunk. A kupola alsó peremét egyik neves írónk vers idézete díszíti. Ki ő?

Babits Mihály

Weöres Sándor

Kosztolányi Dezső


2. A szecessziós stílusú Szent Gellért Szálló és Gyógyfürdő építését 1911-ben kezdték el, Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr és Strek Izidor tervezésével. A szállót hét év után 1918-ban 176 szobával nyitották meg a nagyközönség előtt. Sok világhírű államférfi és művész gazdagítja a vendégkönyv bejegyzéseit, mint Richard Nixon és Páger Antal. Hány emeletes az épület?

3

4

5


3. A hegyen felfelé indulva, a Gyógyfürdő bejáratával szemben találjuk a Sziklatemplomot. A Duna szintje felett 25 méterrel emelkedő kolostort, 1931-ben építette Weichinger Károly. Eredetileg a pálos rend letelepedésének helyéül szolgált, azonban 1950-ben a kommunista rendszer eltörölte a rendet. 1951 húsvét hétfőjén az ÁVH (Államvédelmi hatóság, mely hivatalosan üldözte a rendszer valós, és állítólagos ellenfeleit) begyűjtötte a pálosokat, többeket kivégeztek, ill. bebörtönöztek. A 60-as évek elején bejáratát betonfallal zárták el. 1987-ben a kommunista rendszer bukása után a magyar Pálos Rend újra megnyitotta a kolostort. A bejárat felett a rend címere található. Milyen madár látható a közepén?

holló

gólya

sas


4. A sziklakápolnával szemben láthatjuk Szent István szorát. A mészkőből készült emlékművet a millennium emlékére állították 2001-ben. Mit tart kezében ?

gyeplőt

keresztet

templomot


5. Mit jelent a millennium?

honfoglalás

államalapítás

ezeréves évforduló


6. Sétáljunk fel, jobbra tartva a felszabadulási emlékműhöz, amelyet 1947-ben Kisfaludi Strobl Zsigmond készített. A szabadságot jelképező, kezében pálmaágat tartó 14 m-es nőalak előtt, valaha szovjet katona szobra állt, amit 1992-ben eltávolítottak. Helyére a következő felírat került:

Akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért

A hős szovjet katonák emlékére

Felszabadulásunk emlékére


7. A Citadella mellett folytatjuk utunkat. Az erődítmény 1848-49-es szabadságharc leverése után1854-ben emelt a Habsburg uralkodóház. Hadászati szempontból már akkor elavult volt, csak a magyar lakosság megfélemlítésére szolgált. Ma túristaszálló, kiállítás, és vendéglátó egység üzemel benne. Az épületet elhagyva balra találjuk a jubileumi parkot, ahol akár meg is pihenhetünk. Ki építette a Citadellát?

I. Sándor

Julius Jacob von Haynau

Friedrich Wilhelm Mertz


8. A parkból visszatérve a Citadella lábánál jobbra lefelé indulunk. Ha mindig jobbra tartunk, az Erzsébet-híddal szemben álló Szent Gellért emlékműhöz jutunk. Mi a jellegzetessége az Erzsébet-hídnak?

nincs a vízben tartópillére

kőoroszlánok őrzik

középen felnyitható


9. A hatalmas bronz emlékművet a hegy névadójának tiszteletére 1904-ben emelték. Lábánál a megtérített magyar vitéz kőből vésett szobra látható. Mit tart a hittérítő Szent Gellért jobbjában?

vitéz kardját

keresztet

bibliát


10. A Rácz-fürdő előtti parkban találjuk az eszperantó nyelv megteremtőjének szobrát. Ki ő?

Dr. L.L.Zamenhof

Báliont Gábor

Jászi Oszkár


11. Az eszperantó parkból a Dunapart felé tartva találjuk a Tabáni plébániát. Mi állt hajdanán a templom helyén?

török fürdő

vízi malom

török dzsámi


12. A vár felé fordulva szembetűnik a különleges háromszög alakú épület, mely nevét a kosáríves kapu felett látható űzött vadat ábrázoló domborműről kapta. Mi a neve?

Vaddisznó-ház

Szarvas-ház

Róka-ház


Gellért-hegyi sétánk végéhez értünk, ha időnk engedi, utunkat folytathatjuk a Budai várnegyed megtekintésével.